Hét krajcár

Móricz Zsigmond életművének hatása és értékelése napjaink irodalmi közvéleményében rendkívüli változásokon megy át. A Móricz-naplók és más forrásmunkák kiadása, a legújabban kézbe vehető Móricz-monográfia, az „újraolvasó” tanulmánykötetek, a megpezsdült irodalomtörténeti eszmecserék az olvasóközönséget is egy új Móricz-kép megismerésére sarkallhatja. Sorozatunk alkalmas eddig indokolatlanul háttérbe szorult remekművek fölfedezésére és a közismert – inkább csak emlegetett – munkák élményteli befogadására.

A kötet a pályakezdéstől 1922-ig tartó időszak novellaterméséből válogat. Olvastán csak ámulhatunk, mi mindent tudott a fiatal Móricz! Mindenek előtt: mesélni (1902 és 1907 között járta az író a falvakat, többek közt még élő folklórt gyűjtve). Kiválóan beszélte Mikszáth anekdotizáló nyelvét. A Csipkés Komárominé lapjain ott lángol az az erotika, amely a nemiséget, az elfojtott testi vágyakat az elsők közt közvetítette magas hőfokon a magyar irodalomban. A Tragédia a magyar groteszk ábrázolás korai remeke.  A világháborús elbeszélések az orosz és német irodalmi expresszionizmus legjobb darabjaihoz méltón taglalták a háborút mint az annál nem kevésbé kegyetlen, nyomorúságos „béke” felfokozott élet-változatát. És persze ott a kötet képzeletbeli centrumában a legendás címadó írás: a Hét krajcár nem csupán Móricz Zsigmond áttörése az ismeretlenségből az élvonalba, hanem a Nyugat ízlésvilágának szélesítése s egyben annak szimbóluma is, ahogyan a magyar epikában a hagyomány a XX. század modernségébe oltódik.