F. Scott Fitzgerald Nagy árat fizettem érte: 3 Fordította Ortutay Péter F. Scott Fitzgerald Nagy árat fizettem érte: 3 Fordította Ortutay Péter

F. Scott Fitzgerald Nagy árat fizettem érte: 3 Fordította Ortutay Péter

    • € 5,49
    • € 5,49

Beschrijving uitgever

Amint azt Matthew J. Bruccoli professzor is írja előszavában, az ebben a kötetben szereplő Fitzgerald elbeszélések nem taroznak az igazi nagy remekművek közé. Fitzgerald műveinek immár jóval több, mint félévszázados intenzív tanulmányozása után a kritikusok máig nem értenek egyet azzal kapcsolatban, hogy mennyire is jelentős egyik vagy másik elbeszélés az írói oeuvre szempontjából. Sok kutató osztja Fitzgeraldnak azt a saját negligáló véleményét egyes elbeszéléseivel, novelláival kapcsolatban, amit ő maga írt Hemingwaynek egyik 1929. évi levelében: „ …a Post akár 4.000 dollárt is hajlandó fizetni a vén ribancnak egy menetért. De csak azért, mert most már legalább negyven figurát tud – míg fiatalabb korában egy is elég volt.”
Ezért úgy vélem, az a hasznos, ha mindegyik elbeszélés után talál egy rövid kommentárt az olvasó, hogy jobban el tudjon igazodni Fitzgerald majd kétszáz kisebb, nagyobb története között. Így azt is tudni fogja, hogy Fitzgerald életének melyik szakaszához kapcsolódik ez vagy az a novella, és hogy mennyire jelentős vagy elhanyagolható. Ám hadd tegyem hozzá, amit nem győzök hangsúlyozni (s ez nemcsak az én személyes véleményem, hanem sok más, kimondott hozzáértőé), hogy lehet, hogy amit Fitzgerald írt, nem mind remekmű, de hogy valamilyen szempontból érdekes és jó, az biztos. Ui. Fitzgerald egyszerűen nem tudott rosszul írni, és ezért, amit papírra vetett, érdemes figyelmünkre.

GENRE
Fictie en literatuur
UITGEGEVEN
2017
24 oktober
TAAL
HU
Hongaars
LENGTE
282
Pagina's
UITGEVER
Ortutay Peter
GROOTTE
223
kB

Meer boeken van Ortutay Peter

F. Scott Fitzgerald Majális New Yorkban és más történetek a dzsesszkorszakból Fordította Ortutay Péter F. Scott Fitzgerald Majális New Yorkban és más történetek a dzsesszkorszakból Fordította Ortutay Péter
2022
F. Scott Fitzgerald Flapperek és filozófusok Fordította Ortutay Péter Szerkesztette Kelemen Márta F. Scott Fitzgerald Flapperek és filozófusok Fordította Ortutay Péter Szerkesztette Kelemen Márta
2022
Ortutay Mária Kárpátalja a Golgotán Ortutay Mária Kárpátalja a Golgotán
2021
F. Scott Fitzgerald Válogatott elbeszélések Fordította Ortutay Péter F. Scott Fitzgerald Válogatott elbeszélések Fordította Ortutay Péter
2021
Ortutay Mária Esélyünk a megmaradásra Ortutay Mária Esélyünk a megmaradásra
2021
F. Scott Fitzgerald Pat Hobby Hollywoodban Fordította Ortutay Péter F. Scott Fitzgerald Pat Hobby Hollywoodban Fordította Ortutay Péter
2021