Menedék Menedék

Menedék

    • 27,99 zł
    • 27,99 zł

Publisher Description

A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig éltek. Én dajkamesének tartottam. Az én világomban senki sem érte meg a negyven évet. Egy enklávéban éltem, ahol a legidősebb közülünk huszonöt éves volt. Némelyek azt suttogták, megváltás lenne számára a halál, de igazából csak nem akarták a saját maguk jövendőjét látni. Pikk amióta csak az eszét tudja, vadásznő szeretett volna lenni. A vadászok feladata élelmet szerezni a közösségnek a föld alatti menedéket körülölelő, életveszélyes alagútrendszerből, amelyben örök sötétség honol, miközben igyekeznek elkerülni a Korcsokat, ezeket a zombiszerű, vérszomjas szörnyetegeket. Amikor az örök kívülálló, Fakó nevű vadászt osztják be mellé társul, aki titokzatos körülmények között került az enklávéba, a lányt tiltott érzelmek kerítik hatalmukba. Fakóval hamarosan rádöbbennek, hogy a Korcsok egyre szervezettebben lépnek fel ellenük, ám az idősek nem hallgatnak figyelmeztetésükre. Megszokott kis világuk szertefoszlik, így rákényszerülnek, hogy szembenézzenek az ismeretlennel. Köszöntünk az apokalipszisben!

GENRE
Young Adult
RELEASED
2014
14 August
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
274
Pages
PUBLISHER
Fumax
SIZE
3.1
MB

More Books by Ann Aguirre

The Queen of Bright and Shiny Things The Queen of Bright and Shiny Things
2015
The Razorland Trilogy The Razorland Trilogy
2014
Endurance Endurance
2012
Enclave Enclave
2011
Like Never and Always Like Never and Always
2018
Honor Among Thieves Honor Among Thieves
2018