A saját érdekedben A saját érdekedben

A saját érdekedben

    • USD 7.99
    • USD 7.99

Publisher Description

Teddy Crutcher elkötelezett oktatója a neves Belmont Akadémiának. Ugyan szigorú, de mindig következetes, és kizárólag diákjai érdekeit tartja szem előtt. Nem véletlenül nyerte el az Év Tanára-díjat sem. Ám Teddy szemlélete némileg eltér a megszokottól, különösen a tekintetben, hogy mit lehet, és mit szükséges megtenni, hogy tanulóit a helyes útra terelje. Teddynek ugyanígy megvan a maga nézőpontja arról is, miként kellene működnie a tanári karnak, és a maga részéről készen áll rá, hogy a legteljesebb titokban, a saját akarata szerint formálja át hőn szeretett iskolája sok évtizedes tradícióit.

Amikor egy napon Teddy egyik diákjának édesanyja holtan rogy össze egy iskolai ünnepségen, kezdetben senki sem gyanakszik, ám a jelek egyre inkább afelé mutatnak, hogy a munkaközösség elnökének halála nem szerencsétlen véletlen volt csupán, az események pedig olyan titkokat csalnak a felszínre, melyek végleg felborítják az iskola és az egész város életét.
Samantha Downing 2019-ben robbant be a köztudatba Elbűvölő feleségem című regényével, melyben mesteri thrillert szőtt a házastársi viszony nehézségei köré. A saját érdekedbenaz iskolai közösségek olykor viszontagságos működésébe enged betekintést, ahol sokszor csupán egy szikra kell, hogy lángra lobbanjanak a lappangó indulatok.

GENRE
Crime & Thrillers
RELEASED
2023
7 March
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
384
Pages
PUBLISHER
Magnólia
SELLER
Xaric LLC
SIZE
3
MB
A saját érdekedben A saját érdekedben
2023
Ő kezdte Ő kezdte
2020
Too Old for This Too Old for This
2025
Twisted Love Story Twisted Love Story
2024
Pas de secrets entre nous (Prix des Lectrices 2021) Pas de secrets entre nous (Prix des Lectrices 2021)
2021
Méfie-toi du chien qui dort Méfie-toi du chien qui dort
2023