Előadások és beszédek Előadások és beszédek

Előadások és beszédek

Üzenet a száműzött magyar íróknak

    • USD 11.99
    • USD 11.99

Descripción editorial

A magyarul most először megjelenő kötet Camus harmincöt, 1937 és 1958 között elhangzott nyilvános beszédét gyűjti egybe.

A Nobel-díjas író számára az individuummal való foglalkozás az az eszköz, amelynek segítségével szembeszállhat a világ nyomorúságával és szenvedésével, ez az eszme hatja át minden előadását. Camus szavára az egész világ figyelt, akár az értelmiség helyzetéről, akár kulturális örökségről, akár háborúról vagy forradalomról beszélt.

A magyar kiadást különösen fontossá teszik az ’56-os eseményekkel foglalkozó szövegek; Camus többször is kiállt a forradalom ügye mellett. Ma már nehéz ezt elképzelni, de ehhez bátorságra volt szükség, csakúgy, mint a poznańi, illetve az 1953-as berlini munkáslázadások esetében, mivel a francia értelmiség akkoriban erős kommunista befolyás alatt állt, és nem volt hajlandó tudomást venni a „torzulásokról”. Camus még több ellenséget szerzett magának, amikor az algériai franciák ügyében emelte fel szavát. S mégis, annyi tűz közé kerülve, nem tartozva egyetlen párthoz, egyetlen irányzathoz sem, így képviselhette, ellenfelei által sem vitatható írói nagysága révén, „Európa lelkiismeretét”.

GÉNERO
No ficción
PUBLICADO
2019
13 de noviembre
IDIOMA
HU
Húngaro
EXTENSIÓN
372
Páginas
EDITORIAL
Jelenkor Kiadó
VENTAS
PublishDrive Inc.
TAMAÑO
2.7
MB

Más libros de Albert Camus

La Peste La Peste
2023
El Extranjero El Extranjero
2016
The Plague The Plague
2023
El Extranjero El Extranjero
1990
The Stranger The Stranger
1990
Las Obras Completas de Albert Camus Las Obras Completas de Albert Camus
2020