Ebéd a kastélyban

Mikszáth óta nem volt, s azt hiszem, sokáig nem lesz az irodalomban senki, aki a szó nemes értelmében fogalmazott anekdotát, ezt a nehéz és finom mûfajt, több mûvészettel mûvelte volna. A pointe keze alatt megnemesedett, a történetke távlatot és mélységet kapott. ízesen, pontos, nemes veretû magyar szavakkal írt A jó író ösztönével ismerte fel témáit, azt, ami neki való.” Márai Sándor a kor- és írótárs érzékenységével körvonalazza Hunyady elbeszélõ mûvészetének karakterét, jól rímel erre Cs. Szabó László analízise: „Könnyen olvasható, kellemes író volt. De tegyük egyszer stiláris nagyítólencse alá novelláit. Mint a mesteri rézkarcon, ezeken is feltûnik a láthatatlan hajszálmunka. Nagyon lassan és nagy kínnal dolgozott, nemcsak órákig, de napokig is eltartott, amíg egy rövid novelláját sorozatos próbák után, »egész könnyen« megírta.” Nemcsak az idézett Márai és Cs. Szabó, de a hazai esztéta- és irodalomtörténész-társadalom osztatlan ítélete szerint is Hunyady a XX. századi magyar irodalom legkiválóbb hazai elbeszélõi közé tartozik (Urbán László).