Hölgyek és csajok

Francis Scott Fitzgerald első elbeszélés–kötetét tartja a kezében, vagy látja tábláján az olvasó, melynek eredeti címe a Flappers and Philosophers volt. Hogy ki és mi az a „flapper,” most ne elemezzük. Van róla bőven irodalom és kritika. De röviden, olyan valaki, mint most a 21. században egy modern amerikai vagy európai nő. Ezért is adtam neki Nádasi Krisz kolléganő sugallatára magyarul a Hölgyek és csajok címet. Krisz ugyanis úgy tartja, hogy a régi irodalmi műveknek is mai nyelven kell szólniuk. Osztom ezt a véleményét.

A mai Fitzgerald kritika és irodalom már sokat tud mondani nemcsak a nagy amerikai író méltán híres regényeiről, az olyanokról, mint a Nagy Gatsby vagy Az éj szelíd trónján és a többi, hanem mindegyik kisebb nagyobb írásművéről is, melynek mindegyike, közel kétszáz, bevonult már nemcsak az amerikai, hanem az egész világirodalom kincsestárába. Ezért itt és most csak kettőt említenék. A Kalóz a szigeten (The Offshore Pirate) és A jégpalota(The Ice Palace) címűt. Mindkettő az én fordításomban jelent meg magyarul először.

***

A Kalóz a szigeten eseményei egy romantikusan szép környezetben játszódnak, mely „olyan kék, mint a gyerek szemének írisze.”  Az elbeszélés már a legelején egészen naiv ás ártatlan módon indul, melybe az ifjúság türelmetlensége vegyül. A főszereplő Ardita egy igencsak kemény és konok faital nő, egy tipikus flapper, azaz egy modern csaj, akinek már a szája is „csábos, de romlott.” A lábán kék szatén szandál fityeg, ami inkább csak „cicoma,” és nem lábbeli. Ez is a lány szoborszerű szépségét hangsúlyozza. Ardita Anatole France Az angyalok lázadása című könyvét olvassa, amit a katolikus egyház indexre tett. Ez is a lány lázadó természetét hangsúlyozza. Citromot szopogat, ami szintén metafora: a lány kedve is savanyú, akárcsak a citrom. Aztán a könyvvel és a citrommal is megdobja a bácsikáját, amikor az ellent mer neki mondani.

Aztán történik egy s más. A hajót elfoglalják a „kalózok.” Az az apróság, hogy hajó neve a görög mitológiában az önszeretetet jelképező Narcisszuszból Hula Hula (sodródás) lett, az Ardita viselkedésében beálló változást jelképezi. Kezdi élvezni a körülötte zajló izgalmas kalandot, és már esze ágában sincs bánkódni. Annyira álomvilágban él, hogy még a végén is nehezen jön rá az igazságra. Például akkor bátor, amikor erre már semmi szükség. Egészen természetes, sőt törvényszerű, hogy a végén Ardita ilyesmit mond a „kalóznak”: „… egész életedben olyan édes hazugságokat mondj nekem, amilyeneket csak tudsz.”

Mert mit is hazudott a „kalóz,” akinek Carlyle volt a becsületes neve? Egy romantikusan drámai történetet adott elő a lánynak egy nagyon tehetséges, ám betörővé vált zenészről, mert gazdag akart lenni. De amikor Carlyle igazi célja kiderül, már jól látjuk hazugsága mögött a szerzői iróniát is. Ám az összbenyomás mégis kedves, megnyugtató, és az olvasó boldogan, nagyot sóhajtva csukja be a könyvet, vagy kapcsolja ki a betűt.

***