Iron Flame Iron Flame

Iron Flame

Vasláng

    • 249,00 kr
    • 249,00 kr

Utgivarens beskrivning

"Az első évben néhányan elvesztjük az életünket. A másodikban a többiek elvesztik az emberségüket" - Xaden Riorson
Mindenki arra számított, hogy Violet Sorrengail a Basgiath Katonai Főiskolán már az első tanévben meghal. Violet is ezt hitte. De a Csépelés még csak az első lehetetlen próbatétel volt, amelynek során a gyenge akaratúak, az érdemtelenek és a nem szerencsések kihullanak.
Most tehát megkezdődik az igazi kiképzés, és Violet máris azon tépelődik, hogy fogja ezt átvészelni. Nemcsak arról van szó, hogy a kiképzés iszonyatosan nehéz és szándékosan brutális, vagy hogy megpróbálják a lovasok fájdalomtűrését az elviselhetetlenségig és azon túl is fokozni. De ott az új parancsnok-helyettes, aki személyes küldetésének tekinti, hogy megértesse Violettel, mennyire tehetetlen - hacsak el nem árulja azt a férfit, akit szeret.
Bár Violet teste talán gyöngébb és törékenyebb, mint másoké, de az esze a helyén van, és vasakarata is van. És a vezetés elfeledkezik a legfontosabb tanulságról, amire a Basgiath Violetet megtanította: a sárkánylovasok maguk hozzák a saját szabályaikat.
De ebben az évben nem elég, hogy mindenáron életben akar maradni.
Mert Violet ismeri a Basgiath Katonai Főiskola évszázadokon át őrzött igazi titkát, és semmi, még a sárkánytűz sem elég, hogy a végén megmentse őket.

GENRE
Sci-fi och fantasy
UTGIVEN
2024
30 juli
SPRÅK
HU
Ungerska
LÄNGD
300
Sidor
UTGIVARE
Ulpius Baráti Kör
LEVERANTÖRS­UPPGIFTER
PublishDrive Inc.
STORLEK
4,5
MB
Fourth Wing Fourth Wing
2023
Iron Flame Iron Flame
2023
Onyx Storm Onyx Storm
2025
Point of Origin Point of Origin
2022
Reason To Believe Reason To Believe
2022
The Last Letter The Last Letter
2019
Alku a tündekirállyal Alku a tündekirállyal
2024
The Book of Azrael - Azrael könyve The Book of Azrael - Azrael könyve
2025
A számvetés A számvetés
2025
Az ébredés Az ébredés
2025
Pucking Wrong Number - Mr. Téves Szám Pucking Wrong Number - Mr. Téves Szám
2025
Trónok harca Trónok harca
2016