Árvácska

Móricz 1936 őszén a Ferenc József hídon találkozik egy fiatal lánnyal, aki öngyilkosságra készül. Magához veszi, majd örökbe fogadja – megmenti az életnek és a magyar irodalomnak. A volt lelenc és lágymányosi prolilány megrázó élettörténete szolgáltatja a nyersanyagot előbb a Csibe-novellákhoz, később, 1940-ben az Árvácska című regényhez. Ennek a könyvnek – amint Móricz vallotta – „ a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel”. A vérlázító tények azonban túlmutatnak önmagukon: a húszas-harmincas évek fordulójának alföldi tanyavilágában kallódó kis Állami Árvácska sorsában Móricz a tisztaság és jóság kiszolgáltatottságának példázatát írja meg. Nyomor-naturalizmusba vesző dokumentumregény helyett lírai pátoszú művet alkotott, amelyet „csak égre kiáltva lehet elsikoltatni, mint a világ lelkiismeretének bűnbánó zsoltárait”.