Életeim III. rész

Szabó Dezső a magyar irodalom legmeghökkentőbb alakja: nincs az a jó, és nincs az a rossz, amit el ne lehetne mondani róla. Az ellentétek és a szélsőségek úgy kavarognak egyéniségében, mintha egy romantikus regényíró találta volna ki. Ő volt a magyar fasizmus legnagyobb hatású szószólója, és ő volt a fasizmus legdübörgőbb ellensége - méghozzá egyszerre. Életműve rádöbbent a nagy problémákra, és rossz megoldások felé viszi a gyengébb lelkeket. A Horthy-korszak leghatásosabb előkészítője, és legerőteljesebb szavú elmarasztalója. A szélső magyar nacionalizmus szószólója, aki élete egy korszakában megtagadja magyarságát. Egy időben a Nyugat méltán ünnepelt novellistája, a magyar novella egyik igazi nagymestere, aki ádáz ellensége lesz a Nyugatnak és körének. Dühödt reakciós, aki átkozódva ostorozza a reakciót, és akaratán kívül olykor a haladók szövetségese. A magyar expresszionista próza egyik főalakja, a politikai szatíra egyik hazai klasszikusa. Nemegyszer az az olvasó benyomása, hogy ez az író elmebeteg, de néha kiderül, hogy nagyon is józan és nagy felkészültségű nyelvész és irodalomtörténész. Egy időben a legolvasottabb magyar írók egyike, azok is izgatott érdeklődéssel olvasták, akiket szidalmazott: senki sem tudott menekülni stílusának varázsa elől. Manapság csaknem elfelejtették, s aki mégis előveszi könyveit, legtöbbször azt állapítja meg, hogy regényei merőben elavultak, elviselhetetlen olvasmányok. Eszméin túllépett az idő. Egyénisége gonoszul embertelennek bizonyult. De néhány novellája, egy-két szatírája irodalmunk klasszikus alkotásai közé tartozik. És néhány tanulmánya is maradandó értékű. Egyénisége azonban regényírót kívánna, és alakja nélkül nem lehet elmondani a két világháború közötti magyar irodalom történetét.