



Az emberi lények tanítása
Publisher Description
Felnőttkorban szinte mindenki rendszeresen keveredik olyan szituációba, ahol másokat tanítania kell, nemcsak azok, akik ezt a tevékenységet az oktatás vagy a munka világában hivatásszerűen űzik. Gyakorlatilag minden vezető munkájának része a kollégák fejlesztése, a sorvezetőtől a vezérigazgatóig. A tapasztaltabb munkatársakra rá szokták bízni a kezdőket és az újakat, hogy támogassák a betanulásukat. Mérnökök és szakértők tartanak belső képzéseket, hogy a társterületek számára átadják az együttműködéshez szükséges tudást. Akinek pedig vannak gyerekei, az nap mint nap kerül tanítási helyzetbe vagy tanítást segítő szerepbe.
Hogyan próbál ez a sok ember másokat tanítani? Hát jellemzően azt a példát követve, amit saját maga is tanulóként megtapasztalt. Így aztán gyomor összerándul, amikor meghallják a földlakók, hogy megint valami fejtágításra kell menni, nagy egyetértésben siratják az eltékozolt munkanapjukat, a képzés első órája után pedig már csak azon tudják törni a fejüket, hogy unalmukban hasba vagy inkább tökön szúrják magukat. Azt meg már szinte mindenki elkönyvelte normálisnak és természetesnek, hogy a gyerekei utálják az iskolát.
Ennek az e-könyvnek az a célja, hogy elgondolkodtassa az olvasót a saját tanítási gyakorlatával kapcsolatban, akár ebből él, akár csak a munkája egy részét képezi ez a tevékenység, akár a magánéletben végez ilyesmit. Az egyén szintjére fókuszál, arra, hogy bármelyikünk miként taníthatna élvezhetőbben és eredményesebben.