• $9.99

Publisher Description

A HAMVAKBÓL ÚJ ÉLET FAKAD
Az Öv nemzedékek óta érlelődő forradalma kitört. Milliók haltak meg, az őrült álom vérbe borította az egész naprendszert.
A Szabad Hadiflotta – az övbéliek erőszakos csoportja –  miután bénító csapást mért a Földre, kalózkodásba és totális háborúba kezd a külső bolygók térségében.  Az idegenek gyűrűkapuján túli ezernyi új világ felé tartó gyarmatosító hajók könnyű prédának számítanak, és immár egyetlen szervezett hadiflotta sem maradt, amely védelmet nyújthatna nekik.
James Holden és a Rocinante legénysége mindenki másnál jobban ismeri az új katonai-politikai szervezet erősségeit és gyengeségeit. A fegyverzeti és létszámfölényben lévő lázadók ellen a meggyengült, egykori nagyhatalmak kétségbeesésükben őket kérik fel a küldetésre, amelynek célja, hogy eljussanak a kapuhálózat közepét elfoglaló Medina Állomásra.
Az újonnan kötött szövetségek azonban ugyanolyan ingatagok, akár a régiek, a hatalomért folyó küzdelem pedig még csak most kezdődött. A növekvő káosz közepette az idegenek titkaival is szembe kell nézni. A kalózflották, a zendülés és az árulás könnyen lehet, hogy csak a kisebbik gondot jelenti majd a Rocinante számára.

GENRE
Sci-Fi & Fantasy
RELEASED
2017
July 4
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
520
Pages
PUBLISHER
Fumax
SELLER
PublishDrive Inc.
SIZE
3
MB

More Books by James S. A. Corey