Engedetlenség Engedetlenség

Engedetlenség

    • $8.99
    • $8.99

Publisher Description

21. SZÁZAD KULT KÖNYVEK

Ronit Krushka harminckét éves, New Yorkban él, és leszbikus létére főnökével, egy nős férfival folytat viszonyt. Apja halála után visszatér szülővárosába, Londonba. Ortodox zsidó családból származik, de nem gyakorolja a vallást, és rég elhidegült apjától is, aki befolyásos rabbi volt. Hazatérése nem mentes a konfliktusoktól: a hagyománytisztelő közösségben, ahol felnőtt, már Ronit puszta lénye is hajmeresztő provokáció.
De a sokkhatás kölcsönös. Ronit viszontlátja unokatestvérét, Dovidot, akiből rabbi lett, ráadásul Ronit régi szerelmét vette feleségül. Ronit nem tér magához: unokatestvére és régi szerelme is egész más, mint annak idején.
Ronitot friss tapasztalatai arra kényszerítik, hogy mindent átértékeljen, amit az életről gondolt.

Naomi Alderman 1974-ben született Londonban. Rendszeresen ír a Guardianbe, a Bath-i egyetem oktatója. Az Engedetlenség az első regénye – az ebből készült amerikai filmet Magyarországon A rabbi meg a lánya címmel vetítették, két főszereplője Rachel Weisz és Rachel McAdams. A hatalom című disztópiájával 2016-ban robbant be a világ könyvpiacaira: több tucat nyelvre lefordították, díjak sokaságát söpörte be, regénye egyszeriben a feminista mozgalmak megkerülhetetlen hivatkozási pontjává vált.

Naomi Alderman „nagyon intim, személyes módon tudja ábrázolni a találkozás lelkekbe hatoló, nem kevés váratlan eseményt okozó hatását. (...) Kísérjük el, legyünk társai Ronitnak ebben az utazásban, érdemes! Miközben mi is tarthatunk némi önvizsgálatot.” – részlet a GABÓ OLVAS blog friss recenziójából az Engedetlenség című könyvről. 

GENRE
Fiction & Literature
RELEASED
2019
March 9
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
360
Pages
PUBLISHER
21. Század Kiadó
SELLER
PublishDrive Inc.
SIZE
2.7
MB

More Books by Naomi Alderman

The Power The Power
2017
The Future The Future
2023
Marple: Twelve New Mysteries Marple: Twelve New Mysteries
2022
The Liars' Gospel The Liars' Gospel
2013
Doctor Who: Borrowed Time Doctor Who: Borrowed Time
2011
Beneath the Skin Beneath the Skin
2018