Kamaszkori történetek, őszinte beszélgetések

Végignéztem, ahogy elviszik Őt. Nem ordítottam, nem akartam visszatartani. Semmit nem tettem - ahogy életében sem – hogy segítsek rajta…. A nappaliban ébredtem fel. Az első percben arra gondoltam, - lehet állom volt az egész – de hamar kiderült, hogy valóság. Rá kellett csak néznem a férjemre….. Kisírt szemmel nézett rám. Újra eleredtek a könnyei. Egy fehér lapot tartott a kezében. Ez volt a fiunk búcsúlevele….