Keddi beszélgetések Keddi beszélgetések

Keddi beszélgetések

    • $9.99
    • $9.99

Publisher Description

Újjászülethetünk-e egy másik ember halálával?
Mitch Albom szerint igen. Ő így érzett, amikor újra megtalálta régi kedves tanárát, akinek útmutatása húsz évvel korábban a világot jelentette neki.
Morrie ekkor már halálos beteg volt. Életszeretetével mégis lenyűgözte környezetét és volt diákját, aki a betegágya mellett hétről hétre megbűvölten hallgatta bölcsességeit szeretetről, elfogadásról. Arról, hogy miért érdemes élni.
A tanítvány, aki mindaddig a sikert hajszolta és képtelen volt az igaz érzelmekre, öreg professzorától búcsúzva átértékelte az élethez és a halálhoz való viszonyát.
A kötet önzetlen szolgálatnak indult, szerzője szeretett volna hozzájárulni Morrie Schwartz orvosi költségeihez - mára azonban a világ egyik legkelendőbb memoárja lett. Több mint 40 nyelvre fordították le és közel 15 millió példányban kelt el.
Leckék az életről címmel tévéfilm is készült belőle: Morrie szerepében láthattuk utoljára minden idők egyik legnagyszerűbb színészét, Jack Lemmont.

A történet új borítóval, az eredeti megjelenés 20. évfordulójára készült, bővített kiadásban jelenik meg az Animusnál.

GENRE
Fiction & Literature
RELEASED
2019
August 2
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
216
Pages
PUBLISHER
Animus Kiadó
SELLER
PublishDrive Inc.
SIZE
1.6
MB

More Books by Mitch Albom

Tuesdays with Morrie Tuesdays with Morrie
1997
The First Phone Call From Heaven The First Phone Call From Heaven
2013
The Five People You Meet in Heaven The Five People You Meet in Heaven
2007
The Stranger in the Lifeboat The Stranger in the Lifeboat
2021
The Magic Strings of Frankie Presto The Magic Strings of Frankie Presto
2015
The Next Person You Meet in Heaven The Next Person You Meet in Heaven
2018