Pöhölyék

" ...Egy szeptemberi napon a szokottnál vastagabban füstölt a Pöhölyék kéménye.

– Viszik az iftyurat a városba, – mondották a faluban.

S valóban János uj ruhát kapott azon a napon. A ruha nem volt se piros, se zöld, sem aranyos; egérszin szürke posztóból készült, és a nadrág buggyot vetett a térdén, de azért János megelégedéssel szemlélte.

Az igaz, hogy nem sokáig. Mert az uj ruha csak első betűje volt annak a sok mindenféle zavaros irásnak, amely a sorsa könyvéből most zúdúl reá. Az iniciálék is mindig szép szinesek, de a többi betü már fekete. János fázott. Még csak egy alvás, azután Isten tudja, mi következik? Elviszik őt a városba, messzire, még vasuton is mennek majd. Olyan messze lesz, hogy még karácsonkor se térhet haza.

Lám az öccse, a Péter milyen gondatlan vidámsággal válogatja a tarka babot. Abból nem lesz úr. Annak nem kell tudnia, hogyan nevezik az urak a babot latinul?

János szeretné neki mondani:

– Játszszunk Péterke lovasdit: légy te a pej, én leszek a kocsis.

De érzi, hogy illetlenség volna az efféle játék ezen az utolsó napon, s éppen az uj ruhában. Búsan nézeget a lábán szürkéllő pötyögős nadrágra. Hova megy az a nadrág? Istenem, hova megy?..." (részlet a műből)