SZOCIALISTA EGYESÜLT ÁLLAMOK SZOCIALISTA EGYESÜLT ÁLLAMOK

SZOCIALISTA EGYESÜLT ÁLLAMOK

Ki áll mögötte? Miért gonosz? Hogyan lehet megállítani?

    • $8.99
    • $8.99

Publisher Description

Amerikában a szocializmus szelleme kísért. Hirtelen – szinte a semmiből – szocia­listák jelentek meg: Alexandria Ocasio-­Cortez, Rashida Tlaib, Ilhan Omar, Bernie Sanders. Egy politikai pártot pedig mágnesként vonzza magához a szocia liz mus eszméje. Ez megdöbbentő, hiszen a szocializmus – talán vitán felül – a történelem leginkább hitelét vesztett ideológiája.
A szocializmus ráadásul sokkal rövidebb idő alatt vált hiteltelenné, mint a rabszol­gaság, amely évszázadokon, sőt évezredeken keresztül fennállt, mielőtt a közgon­dolkozás megváltozott volna és széles körben elfogadottá vált, hogy az a kizsákmá­nyolás egy minden ízében gonosz és zsarnoki rendszere. A szocializmus kezdete 1917-­re datálható, amikor Lenin megalapította a világ első szocialista államát – így ennek az eszmének a fennállása egy jóval rövidebb történelmi időszakot ölel fel. A szocializmus a világ számos pontján mondott csődöt – az ideológia az elnyo­más és a rabság rendszereit termelte ki.
Ma senki sem gondolja komolyan, hogy a rabszolgaságot „egy kiválóbb formában” újra be kellene vezetni. Nevetséges lenne azt mondani, hogy „a rabszolgaság kudar­ca a megvalósítás sikertelenségére vezethető vissza. De majd most sikerre visszük!” Pedig ma, Amerikában, visszatérőben van a szocializmus utópiája, és pontosan ezzel a felkiáltással: majd most jól fogjuk csinálni! Komoly emberek állnak ki az illúzió mellett; kulturális termékeken keresztül magasztalják fel; és az egyik nagy politikai párt agresszívan harcol a megvalósításáért. Hogyan lehetséges ez? A szocializmusról olyan képet festenek, mintha annak semmiért sem kellene elnézést kérnie.

GENRE
Politics & Current Events
RELEASED
2022
May 25
LANGUAGE
HU
Hungarian
LENGTH
366
Pages
PUBLISHER
Patmos Records
SELLER
Patmos Records Kiadoi es Kereskedelmi Sz
SIZE
3.9
MB

More Books by Dinesh D'Souza

The Big Lie The Big Lie
2017
2,000 Mules 2,000 Mules
2022
Life After Death Life After Death
2009
The Enemy At Home The Enemy At Home
2007
What's So Great About Christianity What's So Great About Christianity
2008
United States of Socialism United States of Socialism
2020