Volt egyszer egy NDK

Leóék családjában sokat vitatkoztak. De csak ritkán személyes okokból, többnyire inkább politikáról, társadalomról, az ügyről. A zsidó Gerhard nagypapa a francia ellenállás harcosa, kém és újságíró, a hatalom vonalas képviselője. Kedvenc leánygyermeke, Anne hozzámegy a művész Wolfhoz, aki zöldre festett hajjal mászkál, és bűnbandának titulálja az NDK államot. Anne, aki tizenhét évesen lép be a pártba, úgy próbálja szeretni rebellis férjét, hogy azért ne árulja el sztálinista apját sem. A gyerek Maxim belenő az egyre jobban kiéleződő konfliktusokba. Maga előtt látja ordibáló apját, titokban a konyhában sírdogáló anyját és számára idegenné váló nagyapját. Tizennyolc évvel a berlini fal leomlása után Maxim Leo gondolatban visszatér az NDK-ba, hogy megrendítően bölcsen megírja, miként és miért bukott meg az antifasiszta atyák által alapított állam.


„Az az igazság, hogy az életem általában egészen normális mederben folyt. Olyan normális volt, mintha Hamburgban vagy Bonnban laktunk volna. Olyan normális, hogy az NDK-ról simán megfeledkezhettünk. Az élet otthon, a kertben, a tengernél, a barátoknál, a focipályán zajlott. Arról szólt, hogy leugrunk a mászókáról, horgászunk, elszívjuk az első cigit, és smárolunk a parkban egy lánnyal. Később, amikor már nem tudtam ilyen könnyen kitérni az NDK elől, amikor túl közel jött hozzám, kezdtem más szemmel nézni az országot.”