F. Scott Fitzgerald Egy szép csendes nyár és más döbbenetes történetek

Pont tizenhét éves volt, de már nem érzett a szívében melegséget. Voltak tapasztalatai bizonyos téren, sőt egy botrány is volt már a háta mögött; érett férfiakat billentett ki lelki egyensúlyából; azt is híresztelték, hogy megölte a nagyapját, de ennek aligha lehetett valami igazságalapja, hisz az öreg már jóval túl volt a nyolcvanan, s így minden bizonnyal egyszerűen csak fogta magát, és meghalt. Itt és ott a Közép Nyugaton egyes helyekről kiderült, hogy sok olyan fiatalember lakja, akik voltak olyan bátrak, hogy egyszer mélyebben is belenéztek azokba a zöld csalfa szemekbe. De az elmúlt nyáron átélt nagy szerelem okozta mély csalódásából kifolyólag Josephine már nem hitt abban, hogy neki egy férfi is elég. Emellett kezdte halálosan unni az egyre rövidülő szeptemberi napokat is – az egyik pont olyan volt, mint a másik: dögunalmas. Aztán az annyira várt rövid karácsony minden utazó dalárdájával együtt sem hozott semmi változást életében. Már csak egy állandóan jelenlévő fizikális remény éltette, mely mindig valahol a gyomra táján jelentkezett, hogy lesz még valaki, aki jobban fogja szeretni őt, mint ő azt a bizonyos valakit.