Acélzivatarban Acélzivatarban

Acélzivatarban

    • 7,49 €
    • 7,49 €

Beschreibung des Verlags

Az Acélzivatarban (1920) Ernst Jünger (1895–1998) egyik legismertebb, legendás műve, egyben a Nagy Háború egyik leghitelesebb frontregénye. A szerző a háború alatt végig naplót vezetett, regényében saját élményeit írja meg: egyetemi diákként, még szinte gyermekfejjel, tizenkilenc éves korában önként jelentkezett katonának, és a nyugati fronton végigharcolta a világháborút. A húszas években egyik vezető teoretikusa a „konzervatív forradalom”-nak. Ez a szellemi irányzat a weimari köztársaságot jobbról bírálta, viszont többnyire távol tartotta magát a nemzetiszocializmustól is. Hitler hatalomra jutása után Jünger fokozatosan belső emigrációba vonult.

Háborús tapasztalatait – a mérhetetlen szenvedéseket, a brutális eseményeket és olykor a már-már idilli pihenőnapokat – mindenféle álromantika és érzelgősség nélkül tárja az olvasó elé.

Az Acélzivatarban – Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan

című nagy sikerű regénye mellett – az első világháború egyik, Németországban több kiadást is meg ért alapműve, magyarul mostjelenik meg először.

„A legszebb háborús regény, amit valaha olvastam”

– írta róla André Gide.

Jünger munkásságát rangos kitüntetéssel ismerték el, 1982-ben Goethe-díjat kapott. 1984-ben, az első világháború kitörésének 70. évfordulóján – a német–francia megbékélés jegyében – a verduni csatatéren együtt tisztelgett Kohl kancellárral és Mitterrand elnökkel az áldozatok emléke előtt.

GENRE
Belletristik und Literatur
ERSCHIENEN
2014
8. August
SPRACHE
HU
Ungarisch
UMFANG
341
Seiten
VERLAG
Noran Libro Kiadó
GRÖSSE
1,4
 MB

Mehr Bücher von Ernst Jünger

In Stahlgewittern In Stahlgewittern
2014
Der Waldgang Der Waldgang
2014
Auf den Marmorklippen Auf den Marmorklippen
2001
Sämtliche Werke - Band 1 Sämtliche Werke - Band 1
2015
Ein abenteuerliches Herz Ein abenteuerliches Herz
2011
Sturm Sturm
2013